Mondjuk, olyan nagyon nem bánom, hogy inkább kora tavaszi, mint téli az időjárás. Kiléptem, hát a kertecskébe vastag pendelybe', tán zoknit is húztam, és csodát találtam. Kibújt a hóvirág!
Hát, mi a csoda ebben? Ilyen időben persze, hogy kibújik! Más itt a csoda, kérem!
Szeptember végén Icus felhívott telefonon.
Elmondta, hogy eladták a siroki házukat, és vásznakat pakolt össze nekem egy zsákba. Meg egy kis hóvirágot.
Két dolog volt ebben megható:
1. Gondolt rám. :-) (Persze, ezt máskor is teszi)
2. Gyermekkorom élményei foszlanak.
Édesanyám "siroki jány" volt.
Siroki mami és Siroki papa ott laktak az oncsán,
a fenyvessel szemben, kertjük végében a Tarna.
Amikor Örkény Tóték-ját olvasom,
nem tehetek róla,
de az Őrnagy Urat Tót Uram társaságában azon az utcán látom. :-)
Hétvégente és iskolai szünetekben, szinte mindig ott voltam, voltunk mi unokák négyen.
Az orromban a fenyves reggeli illata, kankalin és szamóca és az a rengeteg ibolya.
Nagyapám volt siroki. Boris a családneve, ami valószínűleg a Borics lenne, ami ugye délszláv. Hát jöttek a törökkel és néhány évtizedet azért leéltek ott Sirokban, maradtak is, házasodtak...így merek arra gondolni, hogy a temperamentumom, nem a véletlen műve, van bennem valami balkáni is. :-D
Tehát, kaptam egy zsák lenvásznat, hozzá egy varrógépet és egy dobozka virághagymát.
A vásznakat kimostam, rendezgettem, tervezem az újjászületésüket.
A hóvirág hagymákat pedig, földbe tettem.
Nem gondoltam, hogy 3 hónap múlva már virágozni is fognak nekem.
Szépek, szerények, fehérek, mint minden hóvirág, de....
....de nekem a gyermekkorom felidézői:
színesek, csilingelnek, huncutul kacagnak a kertemben.
