El tudnám én viselni, hogy mindig 20 és 30 celsius fok között,
napsütésben, örök tavaszban-nyárban kelljen élni.
De, akkor mi lenne ezzel az állandó, bizsergető várakozással?
Várni, hogy a szürke-fekete-fehér, smaragddá váljon,
napról-napra látva, ahogy az élet zsendül.
A mi kontinentális éghajlatunk, pont azt erősíti bennünk,
hogy semmi sem állandó, a nyomasztót váltja a könnyed,
a ködöset a ragyogó, a hideget a meleg.
Persze, nem szeretek a télbe menni, de tudom,
hogy csak 3 hónap és kezdődik minden.
Most például megengedtem az egyik bodzának, hogy bemásszon a kertbe.
Olyan csodás virágok vannak rajta.
Lett is szörp ma hirtelen!
Aztán, a céklát kicsit sűrűbbre vetettük, így amikor ritkítjuk
a levelét salátaként megesszük.
A spenóttal is hasonlóan vagyunk.
Ma vacsorára szedtem egy kis fejessalátát,
egy lilahagyma szárat, egy kis cékla, egy kis spenót.
Megettük.
A snidlinget hagyom virágozni, olyan szép.
Érik az eper.
Napi szinten szüretelünk.
Menta kétféle, tárkony, citromfű szárítva várja a telet.
Rebarbara turmixban.
Kamillát is gyűjtögetem.
Kerülgetni kell a fűnyíróval, de megéri.
A hónapos retket 3 hétig ropogtattuk.
A fölösleget ecetes lébe tettem, intenzív a szaga, de isteni az íze.
Nekem az egyik legjobb érzés, hogy frissen szedett kertiséget tehetek az asztalra a családomnak.
Bio, tele vitaminnal, ásványi anyagokkal, színnel, élettel.
A legjobb, amit adhatok, értékes étellel táplálni.
