2011. szeptember 18., vasárnap

Werk (li) ;-)

Festeget az ember lánya, festeget.
A maga nyugalmában, szívvel-lélekkel.
Évek telnek el és munkái már ismertek.



Egyre többen keresik, kérdezik,
hol lehet elérni megtalálni a munkáit.
Mosoly és néma sóhaj.



Mondaná ő szívesen, hogy hol a csilli-villi üzlet,
a belváros melyik könnyen megközelíthető pontján.
De nem mondja...



Alkot. Ez kérem 100% kézimunka.
Nem gyorsítható, nem sokszorosítható.
Egyedi és mindig az is marad.
Tömegtermelés az megtöltene egy boltot,
de akkor ez a minőség már ...



Viszont, itt a net. Van Facebook, Blogspot, Gmail, Meska...
és
most már weboldal is.
&
Vannak barátok, akik jönnek, fotóznak vagy küldik otthonról a fotókat.
Dolgoznak azért, hogy legyen egy virtuális kirakatom, üzletem.
Nekem ez a sikertörténetem!
;-)




2011. szeptember 13., kedd

Kuka

Az Építész Úr jött, elvitte a selymet,
mert kellenek a saját eszközei
a motívumainak megjelenítéséhez.


Acélrugó konturfestékbe mártva.


Karácsonyi mézes süti kiszúró.


A festéket vastagon szereti.



Esetleg, dobócsillag?




Exkavátor is bevetve.




Talán a húrozott gitárnyak is a festékbe mártatott.

****
Ennyi munka után hozza vissza Építész Úr a selymet,
azzal a gondolattal, hogy mehet is a kukába.


KUKA??
Olyan nincs, hogy a selyem kukában végezze.
SOHA!!


Méltóbb véget kérem ennek a történetnek!
A gitárnak egy kis lila ;-)



Dobócsillag zöldben.




Egy kis vörös, a szenvedélynek
és
emlékeztetőül a selyem szenvedésének.




Én simogatni szeretem a selymet...
:-)



2011. szeptember 2., péntek

Ruhakomédia


Ami miatt neki kezdtem a selyemfestésnek az a ruha.

Pontosan, a kézzel festett ruha.

Az már csak hab a tortán, ha az a ruha ráadásul igazi selyemből van.



Lehet ruhát festeni úgy, hogy a varrónő kiszabja,

az anyagot átadja, selyem kifeszítve, festve,

varrónőhöz vissza és kész.


Lehet ruhát festeni úgy, hogy a ruha kész.

Na, gondold ki! Hogyan legyen kifeszítve?

Esküszöm a háztartásból minden játszik!

Váza, pohár, fazék, kis tál nagy tál.

Ne sérüljön, ne szakadjon...



Teljes siker, feszes a selyem.

Akkor nézzük, hogyan viselkedik rajta a festék.

Milyen gyorsan szívja fel, hogyan terjed...

Keress egy olyan területet egy kész ruhán,

ahol mindez a kísérlet sorozat nem látszik.




Addig forgatod míg sikerül, végre jöhet a festés.

A motívumokat előzőleg egy kendőn begyakorolni.

(Ez esetben legyen szőlő, de ne legyen levele, mert akkor sok a zöld.)

Hát ilyen ez...

Hétfőn vesszük a nagy levegőt és csak csütörtökön sikerül kifújni.

Akkor is a ruha festés a nagy szerelem.

:-)


2011. szeptember 1., csütörtök

"Verpeléti akácos..."






Barátaim!








Őszinte embernek ismertek, az is vagyok :-( A magyar nóta, hát nem tartozik az engem érdeklő dolgok közé. Gyerek koromban kikerülhetetlen volt. Elég volt a menyasszonyt "leselkedni", máris 4-5 nóta elhangzott. Szóval tetszik vagy sem kapjuk. :-)







Azt viszont becsülöm, hogy szülőfalumban
a két órás nóta műsor ürügyén egész napra összejönnek az emberek.
Sütnek, főznek, énekelnek, táncolnak
lóra pattannak, traktort díszítenek...


Keresik egymás társaságát.






Keresem én is a társaságukat.


Miért?


Szeretek otthon lenni, visszatérni.


Nagyvárosi túlstimulált idegrendszeremnek ez maga a gyógyulás.


A szerep nélküli létezés, a "lenni vanni".



:-)






Micsoda öröm volt az magam és mások számára is,


hogy nagymamám, Ica mama fényképe mellé


oda tehettem a saját magam munkáját.


Ezt a cselekedetemet a világon egyedül ott,


Verpeléten értékelik igazán.


Mert ott, Ica mama a közösség része most is,


pedig már pár éve nincs közöttünk.







Mostanában pedig,


már nem csak szeretetből járok haza.


Kötelességből és ellensúlyként.


Nem lehet a "verpelétiség" az enyészeté.


Most még esélyt látok a kilábalásra.



MOST!





Na jó bevallom...


Legyen...


A túrós rétes...


Sehol nem tudok olyat enni, mint otthon.


Sehol.


A teteje ropogós aranybarna, a túró pergős, rágható


a tészta krémszerű. Húúúú...


Kemencében sütik.


Hát van még mit tanulni, még nem késő.


Tudják a receptet :-)))))






Milyen szerencse, Siroki Mami koffere


nem az enyészeté, hanem az enyém.


Belepakolom a motyóimat és... készen az indulásra.



Büszkeséggel tölt el, hogy ott születtem.

Boldog gyerekként tanulhattam meg,


hogyan merítsek bátorságot a döntéseimhez.




Veled Vagyok Verpelét!