2013. július 18., csütörtök

Nem is tudom...

Itt a nyár, a fesztiválok, vásárok ideje. 
A kézművesnek ez komoly időszak. 
A felkészülést már februárban megkezdi.
Vásárban már nem festek, hanem átvedlek "kofává" és eladok.
Ez két, teljesen különböző szakma.
Figyelek, beszélgetek, ismerkedek.
Aztán csomagolom a terméket vagy nem.
:-)
Nem egyformák a napok, de sosem bántam még egyet sem.
Van úgy, hogy a helypénz sem jön össze...
Viszont jól érzem magam, 
szeretek mesélni a munkámról, 
szeretek ismerkedni, kérdezni.


Elmesélek egy történetet.
A Kaláka fesztiválon megismerkedtem egy hölggyel, beszélgettünk, 
hamar megegyezett a hullámhosszunk.


Emese megkérdezte, hol vagyok a vásáron kívül elérhető.
Természetesen a Facebookon
Másnapra már jelölte is az oldalt.


Közben elindultam a gyermekeimmel a szülőfalumba. 
Gondoltam, ha már ott vagyok hosszan, 
akkor jöhetnének hozzám festeni a kreatívkodni vágyók.


A felhívásra Emese, szinte azonnal jelentkezett.
Egy kis csetelés, egyeztetés.
Másokat is hívott, közösségi ember (mondtam, hogy egyezett a hullámhosszunk).
Addig-addig, míg a telefonom kijelzőjén megjelent egy ismeretlen szerkezetű telefonszám.


Zsóka volt az, Emese barátnője. 
Addig szerveződtünk, hogy megbeszéltük: Ő is jönne és hozza a lányát.
Majd másnap szólt, hogy 5-en jönnek.


3 gyermek és két felnőtt.
Felkészültem a nagy napra, előkészítettem mindent.
Gondoltam festenek a lányok, de a két fiú is csatlakozott.
 

Alkottunk, kedvünkre...
 

Éva kedvet kapott az alkotásra, "megmérgeztem".
:-)
 

Sebi a lágy hullámokat választotta.
 

Dani, a nagyon precíz :-) behálózta a kendőt.
 

Én a fixálást, a mosást és vasalást vállaltam :-)
 

 Hoztam-vittem a kereteket és a selymeket.


Zsóka munkája hibátlan lett.


Éva kendője merész színhatású.
 

Anya és Fia együtt alkottak.


Johanna türelme, akarata csodálatos.
 

Ez egy sikeres workshop története...
Ez története a csodának.
Mind az öten Kaliforniában élnek, a Szilícium-völgyben. 
Az anyák magyarok (igazi, vérbeli nők).
A gyermekek 3 nyelven beszélnek.
Itthon vannak vakáción a szülőknél, nagyszülőknél...
...és selymet festettek nálam, a szülőfalumban.
Csak én érzem csodának?
Emese, Zsóka, Éva, Sebi, Dani, Johanna!
Köszönöm.
:-)


1 megjegyzés:

  1. Könnyeket szívemből
    szemembe, írjátok kendőbe
    mese nap,meskete,
    ugorj az ölembe: hopp!

    VálaszTörlés