2015. március 6., péntek

Izlandi blogok - Goðafoss

Ezzel még tartoztam, leginkább magamnak.
Utazás közben számtalan inger ér bennünket. 
Az idegrendszerünk hihetetlenül dolgozik, 
mások a fényviszonyok, a levegő, a víz íze, más az ágyunk, 
az ételünk és az életünk.


Szóval, a 12 napos utazás 4. napján történt. 
Sűrű program volt és nagyon változatos.
Ez annyit jelent, hogy nem egy téma köré rakódtak a programok.
Az óceánnál kezdtük, aztán meglátogattunk egy skanzent, 
"esősborongósködös", olyan "majdleszvalahogy" napként indult.


Aztán megérkeztünk. 


Foss, tehát vízesés. 
Nem a legnagyobb, talán nem is a legszebb 
(bár, én ezzel nem értek egyet).
Tessék, profiéknál így fest egy fotón az internetről.


Akár egy egész napot is eltölthet itt a kiránduló. 
Bejárhatja a vízesés mindkét oldalát. 
Egy szép kis híd könnyű átkelést tesz lehetővé.
Nekem olyan, mint egy Csontváry festmény.
  

Tehát itt, jutott el az idegrendszerem oda, 
hogy kell néhány perc csendesség és magány.

Leültem egy langyos (közben a nap is kisütött és melegített), 
lapos sziklára a víz dübörgésétől távolabb.


Arra gondoltam, hogy milyen gazdag itt a környezet növényekben, 
még bokrocska is látszott. Mégis csak lehet itt élni.
Aztán teljesen spontán módon törökülésbe keveredtem, 
lehunytam a szemem és már zengettem is az "OM"-ot.


Lecsendesedtem és elkezdődött életem egyik legszebb utazása.
Messzire mentem, vissza sok-sok évszázaddal.


Tele volt a környék lovasokkal, 


emberekkel.
Asszonyok fogták a gyermekeik kezét és 
megkönnyebbülten vetették vízbe bálványaikat.
Egy kisebb magaslatról követtem tekintetemmel az eseményeket.


Majd megérkezett mellém Ő, az akkori társ.

Álltunk egymás mellett, álltunk úgy a vezér öntudatával, akik tudják, 
hogy népüket a helyes útra terelték.
Meghozták a döntést, hogy egy Isten felé kell vezetni a népet és a régi istenektől, 
a bálványoktól meg kell szabadítani őket szimbolikusan.
Belevetni a vízesésbe.
Goðafoss = Istenek vízesése.


Így voltam én királyné Izlandon.
:-)
Néhány percre csupán, de nagyon nehezen akaródzott visszatérni.
Kinyitottam a szemem....arra gondoltam, 
hogy a lehető legjobb helyen vagyok.
Letehetem a cipelt bálványaimat, itt most.
Vállalhatom az újat, mehetek előre egy könnyebb úton.


Mossa el ez a kristálytiszta víz.
Felálltam, vettem egy mély lélegzetet, hálát adtam a sorsnak.

Úgy gondolom, 
nem kell többet Izlandra mennem, 
DE
úgy érzem,
még megyek.

(A névtelen fotókat a Pinterestről szedtem össze.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése