Városbéli puhányok, nyavalyások...

Ez jutott ma eszembe, ez a kis dalocska a Nagy hohohó-ból.

Bekanyargok Szalókról Egerbe.

Legnagyobb sebességem 42,2 km/h.

Kerülöm a mellékutakat, főcsapáson szigorúan.

Enyhe gyomorgörcs, kipirosodott arc, éles figyelem.

A suli udvarra be sem állok, mert emelkedő-kanyar-jég kombó.

Nyuszinak hiszem magam végig.

Kivárom a skacokkal a suliban azt az egy órát, amíg mehetünk a délutáni külön angolra.

Kicsuszikálunk a kocsihoz.

Egy gyors ima, ha Isten is úgy akarja, én felviszem a gyereket a hegyre.

A hegy aljában megálltam. Gondoltam, innen gyalog...

Az úttest járható, a járda veszedelem... Irány a kocsiba!

Akkor toljuk azt a 12%-os emelkedőt, benne egy derékszög kanyarral!

Nagy levegő....közben hangosan biztatom magam,

"menjél, menjél, menjél, még...kanyar...ügyes, hú...tovább, tovább!"

Felértünk. Vállveregetés magamnak.

Várakozunk, tanár bácsi kijön, elnézést kér, olyan sokan telefonáltak,
hogy nem tudják felhozni a gyereket, mert csúszik. Az óra elmarad.

Körbe nézek, há' mi van...én lennék a nap hőse!?

Az amazon, a tigris anya, érted!?

(Amúgy hülye :-D :-D :-D , eszembe se jutott, hogy telefonáljak.)

No, vissza a kocsiba!

Ültem vagy 3 percig, míg erőt gyűjtöttem,

mert ugye a 12% emelkedő, lefelé már lejtő...

Mi van, ha nem áll meg rajta a kocsi?

Mit majrézol, anyák gyöngye, Te?

Csináld!

Itthon vagyunk, és most Királynőt játszok.

:-D :-D :-D

(A fotókat, persze, hogy a Pinterest-ről szereztem.)