2014. augusztus 12., kedd

Izlandi blogok 5 - Miért, mit?

 Nem tudni fotózni, de szeretni...

Azt gondolom, hogy eljön az idő,amikor a fotómasinát úgy fogom a kezembe, 
hogy egy kicsit konyítok hozzá. Addig csak élvezem és kattintgatok.

Ritka alkalom, hogy Izlandra indulok, az meg szinte csoda, 
hogy barátokkal, fotózni szerető barátokkal együtt.
Így aztán akadt néhány kép, ahol akció közben megörökítettek.

Itt például a Strokkur kitörését várom, de a távirányítós viking késett a gombnyomással.

A csillagfürt, az egy csoda a kövek tetején.

Valami kis sziklakerti, ahogy a köveken megkapaszkodik az izlandi felföldön.

A Goðafoss (Istenek vízesése), vízszintben voltam.

A hangosfilm itt nyerőbb lenne,a bekiabálásokat is érdemes lenne hallani.
Nem magamtól ennyire idióta, nem. A külső megjegyzések...
...mert a faszán, az faszán és én ültem rajta.

Ó, az óceáni levegő, egy kissé lenyomott.

No, nem egyedül...

Kerestem a mókust vagy legalább a makkot valamelyik jégkorszakból.

A "jéghegy" lábánál.

Valahol a keleti fjordvidéken, de az biztos, hogy az 1-es út szélén.

Petru néni kertjében, szemben velem Szépmosolyú Dorka, mellettem Rendesék.

A reykjavíki nyár személyesen, mi pedig ugrottunk a témára.

Ahol a madár sem jár... és ez nem túlzás.

Gomba kakukkfűvel...jó kis ebéd!

Egy kis épített természet és tulipán???? Tényleg ismerik?

Az első parlament "mezején", ma az elnöki nyári rezidencia áll.
Szép gesztus.

Én sem voltam rest és az útitársakat kíméletlenül fotóztam, 
de a kellemetlen testhelyzetbe magukat szuszakolták bele.

A két fő lesifotós elkapva....No, és nókomment!

Jut eszembe! 
A trollok léteznek és mindenféle testet öltve, 
változatosabbnál változatosabb módon törnek az életedre.


1 megjegyzés:

  1. Csodás helyek, gyönyörű táj, boldog fotómodellek. Na és a szöveg!

    VálaszTörlés