Menjünk a Vígbe

Az apai nagyanyám, Ica mama egyszerű falusi asszony volt.

Mezítláb járt, kapált, metszett, állatokat nevelt, káposztát taposott, kenyeret dagasztott, sütött, főzőtt.

Szerettem a humorát, nem csak én.

Egy kedves barátnője (megtartva a 2 méter távolságot, mert a főnökének a felesége volt) pesti lány volt, aki történetesen vidéki asszonnyá vált.

Falusi élete pesti módra zajlott. Házvezetőnő, pedikűr, manikür, berakott haj.

A két stílus a humorban, nevetésben vált eggyé.

Együtt jártak színházba Budapestre.
Mikor, hogy jutottak el, de mentek. 

Nagyanyám akkor elővette a lila dzsörzé ruháját,
a kézzel varrott vajszínű bőrcipőt, és hozzá a vajszínű bőr ridikült.
Honti Hanna volt a minden.

Hazaért, mesélt, a csillogásról, a zenekarról, 

Hontiról, énekelte a Hajmási Pétert nokedliszaggatás közben. 

Ott sertepertéltem mellette a sparhelt körül. 

Nekem a színház a tejfölös csirke, a túrós bukta illatával együtt érkezett élményként.

Ezért vagy sem, szeretem a színházat.

Valamikor Kb 25-26 éve egyszer eljutottam a Vígbe.

A Cyrano-t láttam Szervét Tiborral. Elvarázsolt.

Persze, jártam más színházakban, de mindig vágytam vissza.

Aztán Eszenyi Enikő lett az igazgató.

Enikőt mindig figyeltem, sosem értettem. 

Tetszett az exhibicionalizmusa, a hippisége, a dámasága, a tehetsége.

Emlékszem a Fekete Pétert tv felvételen néztem meg, 

olyan erővel hatott rám a karaktere, az ereje. 

"Lesz maga juszt is az enyém..."

Gondoltam, szeretném élőben is látni Őt színházban.

A tangós előadását láttam Debrecenben. 

Combok csókja. 

Jó volt, de nem az igazi, nem volt színház fílingje

Érlelődött bennem, a Budapestre járni színházba gondolat - 

két pici gyerekkel, nagyszülők nélkül.

Szóval maradt a vágy.

Olvasgattam a Vígszínházról, nézegettem a színlapot, 

Facebook ismerősként figyeltem Eszenyit.

Tavaly felsóhajtottam az autóban, 

amikor megláttam a homlokzaton a Nagy Gatsby plakátját.

Meghallották a sóhajt, és a Jézuska 3 alkalmas Vígszínház bérletet hozott ajándékba.

Elindult a szervezkedés. 

Vidéki asszony úgy péntek-szombat-vasárnap menne előadásra. 

Nagy Gatsby, a Pestiben Mikve, aztán valami Molnár Ferenc. 

Ez volt a tervem.

Hívtam a szervezést januárban,
februárra már nem tudtam foglalni, és márciusra sem. 

Február 10. Ekkor jön ki az áprilisi műsor. 

Egész nap csörgettem, foglalt. Másnap felvették. 

Nagy Gatsbyre nem tud adni, a Mikve nem megy... 

Hétvégén nincs hely.

No, lett  (minden mindegy alapon) 

Mágnás miska egy áprilisi csütörtök 19:00-ra, 

aztán egy vasárnap este 10 nap múlva a Liliomra. 

A bérlettel el kellett menni a színházba, mert csak úgy adják ki a jegyet. 

Megszerveztem, családon belül lett megoldás, átvették azokat.

Aztán megkoronáztak minket, és Eszenyi is letűnt.

A 3. előadást májusra már nem erőltettem. :-D

Tanultam ebből.

Ne várj! 

A legnagyobb tehetség is kifordulhat önmagából.

Sajnálom. 

Remélem, jó igazgatója lesz a színháznak, 

(Rudolf Pétert is nagyon szeretem :-) )

remélem, megreformálja a szervezést, 

remélem nem ad ki felelőtlenül bérletet, 

remélem a vidékieknek is lesz lehetősége egyszerűbben bejutni oda. 

Remélem, Enikő kipiheni, és újraszervezi önmagát, megtalálja gyökereit 

remélem látom még Őt színpadon, élőben játszani. 

Remélem. :-)

A bejegyzés képei a netről és saját archívumból valók.